A Koppenhágától körülbelül negyven kilométerre fekvő Roskilde városa is csak nagyjából egy évben egyszer kerül bármilyen figyelem középpontjába. Ez a figyelem pedig egy nagy múltú, igen rangos zenei fesztiválra összpontosul, a Roskilde Festiválra.

A 2006-os Roskilde Fesztivál, amely immáron a 36. a sorban, nagyjából 180 különféle zenekart vonultatott fel, a zenei világ minden szeg-zugából. Emellett rengeteg szadadidős, kulturális programmal mozgatták meg a kedves közönséget, ahogy az egy valamirevaló 21. századi össznépi agysejtromboláshoz illik.

A vállalkozás egyik legkiemelendőbb értéke – számomra - mégis az, hogy bármilyen hihetetlen, kedves profitorientált honfitársaim, de a fesztivál ÖSSZES nyeresége humanitárius és kulturális célokra fordíttatik. El kellett olvasni újra, igaz?! A rendezvény fő célja nem az, hogy újabb pónit vásároljanak a vendégek, valamely trendi terméket forgalmazó cég marketing igazgatójának kislányának, hanem, hogy más embereken segítsenek.

A valószínűleg horribilis összeg azokon az embereken-gyerekeken segít, akiket valamilyen, tökéletesen illegális- vagy munka címkével ellátott, kizsákmányoló rabszolga-tevékenység tart szó szerint életben.

A célország ezúttal Kambodzsa, amely a egyike a legszegényebb országoknak a Föld nevű bolygón, pár ezer kilométerrel arrébb. Itt nincsenek  politikai viták, ott iskola sincs... A  legtöbb gyerek soha nem jár iskolába, és csak a szerencsésebbeket nem adják el szex- vagy egyébb rabszolgának. A befolyt összeg az itteni oktatást finanszírozni, ahol a kisgyermekek írni-olvasni tanulnak, az idősebbek pedig szakmákat sajátíthatnak el.

Az összeg "kisebb" része egy másik, szintén remek ötletből folyik be. A fesztiválon dolgozó önkéntesek egy része az újrahasznosítható üvegeket, flakonokat, műanyag poharakat összegyűjtve, darabonként egy koronával járulnak hozzá e nemes kezdeményezéshez. Az újrahasznosítás amúgy sem áll távol kedves sajtfejű embertársainktól, hiszen itt minden (!) sörös, üdítős, vizes palack - doboz pénzt ér, szinte akármelyik abc-ben.

(A fesztivál ílymódon, a DanChurchAid nevű szervezettel karöltve 2002 óta több, mint 1 millió dán koronával segítette a nehéz sorsúakat, hangsúlyoznám csupán üres üvegek útján. A fesztivál nem kevesebb, mint 22000 önkéntessel működik, akik hetijegyért cserébe dolgoznak őrként, eladóként, szervezőként, rakodómunkásként stb., csak hogy résztvehessenek e remek buliban.

A fesztivál warm-up-ja június 26-án, vasárnap reggel hatkor kezdődött, mikor a szombat délutántól piáló, felgyülemlett tömeg áttörte a nyugati kapukat, amelyeket a szervezők ugyan csak nyolckor kívántak megnyitni. Tették mindezt a jó táborhelyek elfoglalása érdekében, ugyanis itt - csakúgy, mint a Szigeten - élet-halál kérdése egy jó fekvés. A táborban ezidőtájt sörtől megfáradtan aludtak, és csak nyolc körül eszméltek hatalmas taktikai hibájukra. Meg is volt e restségnek böjtje, de csak néhány nappal később, mikor a toalettel folyamatosan összetévesztett kerítés illetve az alatta fekvő 2-5 méteres földsáv (attól függően ki mennyire volt részeg illetve bátor megközelíteni a veszélyzónát), már fizikailag nem volt képes magába szívni a hatalmas mennyiségű egykor jobb időket megélt sört.

A kerítés azonban, más izgalmakat is rejtett. Ez volt ugyanis néhány peches fiatal ’’Berlini Fala’’. Azzal az óriási, történelmi különbséggel, hogy itt mindenáron BE akartak jutni a pórul járt, jobb világtól elzárt emberek. Aki átjutott, jutalmul tucatnyi, vidám pisilő üdvrivalgását és néhány söröskocsit toló, mögötte tántorgó urak, hölgyek „Isten hozott!” illetve „Szabadság!” angol, dán, norvég, vagy svéd megfelelőjét hallhatta. Szép pillanatok.

Azoknak, akik felállították a táborokat, rengeteg programlehetőség nyílik, úgy "outdoor", mint "indoor". Először a sátrakon belüli tevékenységekkel kezdeném, melyek igen sokat el fognak árulni a bent lakók lelkivilágáról, humoráról, találékonyságáról, és nem utlosó sorban masszív sörimádatáról.

Tudni kell, hogy a dán fiatalok nagytöbbsége már tizenhárom-tizennégy éves kora óta rajong a nemzeti hobbiért, a sörivásért.
Mivel a gyermekkort és a kamaszságot elválasztó komisz időszakot nem lehet csak úgy hipp-hopp, keddről szerdára átszunnyantani, ezt pajkos, sörvedelő játékokkal kell összemosni.

A tinédzserek zseniális, ugyanakkor célját tekintve hót primitív játékokat találnak ki. A cél, hogy minél hamarabb berúgjanak, miközben úgy tűnik, valami hasznos játékkal múlatják az időt. Van kiszámolós, kártyás, chipses, vízipisztolyos, wc-papíros, sörös kupakos-üveges-dobozos, ropis és még elektrosokkolós játék is. És, ezek csak a kategóriák. Ezeken belül rengeteg, városonként különböző szabályrendszer van, néhol bevándorlói beütéssel.

A legérdekesebb, természetesen, az elektrosokkolós játék volt. Egy négylábú műanyag pókot kell elképzelni, amelynek lábai drótok, végükön kis fogantyúval. A test, egy kis doboz, amely hitchcockos hangulatzenét játszik. Mikor a zene elhallgat, meg kell nyomni a fogantyún található kis gombot. Aki utolsóként reagál, azt irdatlanul megcsapja az áram! (.) Aki veszt, értelemszerűen iszik, minél többször veszít valaki, annál viccesebb és fájdalommentesebb a játék.

Sátrakon kívüli tevékenységekben is bővelkedett az egyhetes rendezvény. Maga a fesztivál négy nagy részre tagolódik: északon a fesztivál terület, keleten és nyugaton kiszolgáló egységek (SC-k), délen két tó illetve ezek nem kis vonzáskörzete található.

A SC-ékben enni, inni, üveget visszaváltani, pénzt felvenni, bevásárolni, gyengélkedni, mosakodni, barátkozni, józanodni, de még bambulni is remekül lehet. A fesztivál ezen, szolgáltatói részét egy hangyányit alulbecsültnek tartom, ugyanis mindenhol folyamatos sorban állással kellett megszenvedni szinte mindenért. Azok, akik ott tényleg dolgoztak – Le a kalappal! A nagyobb részeket agórák tagolják, amelyek épülete egy börtön sci-fiből kiragadott, hatalmas, ijesztő, fekete őrtorony. Egy-két túlivott etnikai, vagy vallási kisebbség tagja, tuti történelmileg összerezzent, mikor hazafelé baktatva véletlenül felpillantott a tornyok hatalmas, fehéren világító szektor jelző betűire.

A fesztivál területen voltak a színpadok, amely azonban csak csütörtöktől nyílt meg a nagyközönségnek. Itt a hivatalos logóként feltűnő, fő attrakcióknak helyet adó "Orange" színpad mellett megtalálható volt a Ballroom, a Metropol, a Pavilion, az Odeon, a Lounge és nem utolsó sorban az Arena. A szervezők jól összehangolták a koncertek programját, mert az én ízlésemet halálos dilemmába döntő átfedés nem igazán volt. Rohangálás ide-oda, annál inkább.

A warm-up időszak leginkább a hangulat megalapozásának szentelték. Mivel mindig akadtak, akik kicsit késve érkeztek, ezért mindig volt ok hejehujázásra. A ’’newcomerek’’, természetesen mindig első dolguk volt átesni a beavatási szertartáson. Nem egy kibeszéletlen, kisebbségi komplexusból fakadó, ostoba és agresszív ceremóniára kell gondolni, mint ahogy az a magyarországi kollégiumokban zajlik. Egyáltalán nem. Az újonc, az "Odin" név skandálása mellett kivezettetik a sátor elé, oda, ahol a lehető legtöbben látják. Odin a sörbong, amely egy zárszeleppel ellátott slag. A slag egyik végén egy félbevágott flakon, másik végén egy csapszerűség található. A flakont, a versenyző kapacitását tökéletesen figyelmen kívül hagyva, megtöltik két-három üveg sörrel, ami 0,6-1 liter nedűnek felel meg. A delikvens letérdel, a bongot felemelik, majd hatalmas mosolyok közepette megnyitják a csapot. A szerencsétlen térdelő egyén szájába, egy frissen felújított Kamas erejével tolul be sör, miközben a vidám nézősereg a „Sug!” vagy „Suck!” (magyarul „Szopj!”) vezényszavakat harsogja. A szopó, vagy megbírja tartani pofazacskóival a söresést és elkezd nyelni, vagy nem. Ha nem, úgy modern szökőkutakat megszégyenítő spontaneitással fröcsköl szét a folyadék, a közönség legnagyobb örömére. Ez azért mégis emberibb, mint dadogó kisgyerekeket összerugdosni a lepukkant fiú wc-ben.

(Nem véletlen, hogy a fesztivál többek között azzal is rekordot döntött idén, hogy a 110 000 vendég közt hét nap alatt, nyolc azaz nyolc bejelentett erőszakos cselekmény történt, azok is csak ököllel. Érdemes ezen kicsit elgondolkodni.)

Folytatva a kültéri mókázások elemzését, a fesztiválon rengeteg ötletes, mulattató megoldással találkozhattam. A hétfői és keddi eső után, az emberek kirajzottak sátraikból és ellepték az agórákat és az utakat. Mellesleg, akárhányszor kibújt a nap a felhők mögül, annyiszor hangos éljenhullám indult a kemping egyik végéből a másikba.

A frizbi, a foci- és strandröplabda, a strandtenisz-szett és a vízipisztoly szinte alapfelszerelésnek számított minden táborban. Vannak, azonban akik mindig valami bizsergető extrát kívánnak vinni ideiglenes otthonukba.

Az én csapatom egy vízicsúzdával csalogatta a kíváncsian spicces, északi lánykákat. Az alkalmatosságot, amely egy kétsávos, négy méter hosszú, két méter széles, műanyag lepedő, leterítik a földre és fellocsolják vízzel, esetenként sörrel. A lányok lehetőleg béjváccsos lelkesedéssel minél messzebbről nekifutnak - ugye, nem kell mondanom, hogy fürdőruhában - aztán rávetik magukat a szőnyegre. A csúszás meg hogy, fel tud-e állni a végén, már nem is igazán érdekel senkit. A futáson és a vizes bikiniken van itt a hangsúly, kéremszépen. Az értelmetlenség eme fokát egyedül a szocializálódási vágy szentesíti, amely a vállalkozó szellemű skandináv gyönyörűségek esetében megkérdőjelezhetetlen.

Vannak, akik csupán egy jókedvvel megtöltött, pillangós gyerekmedencével kívánják magukra vonni a figyelmet. Innen aztán karmesterként lehet instruálni az arra haladókat, legfőképpen, ha az ember kezében van a 2006-os év legfejlettebb, kompresszoros, kétlövetű, triplatartályos, kézi vízágyúja.

A műszakis beütésű, lelkes, külvárosi barkácszsenik mobil hifitornyokat gyártanak a fesztivál tiszteletére. A négykerekű, autórádió rendszer alapú, faroslemez ghetto-blastereket hatalmas kamion aksikkal pakolják tele, a 168 órás kapacitás garantálása érdekében.

Minden egyéb szórakoztató vagy dekorációs alkalmatosságot ott maguk gyártanak a találékony fiatalok, az elhullott horgászszékekből, sátormaradványokból, matracokból, rekeszekből és tulajdonképpen bármiből, amit csak találhat az ember egy ilyen helyen.

A fesztivál nyújtotta szórakozási lehetőségek garmadájából, most kiemelnék néhányat. A sport kedvelői (meglepően sokan voltak, az egy főre jutó, átlagos napi sörfogyasztás tükrében) több tucat sportágnak hódolhattak. A falmászástól, a labdajátékokig, a horgászattól a csocsóig mindenfélével el lehetett ütni az időt.

A Roskilde Skate területén az első négy napban a gördeszkásoké, görkorisoké és BMX-eseké volt a terep. Bámulatos trükkökkel, orvosi szakkönyvekbe illő sérülésekkel tartották tátva a nézők száját az adrenalin rabszolgái. Aki nem állt sorba a sport-készség osztásnál, az különböző skandináv DJ-k és MC-k műsorain illetve a 8 mérföld-et idéző, inkább röhejes, mint profi rap-versenyen szórakozhatott.

A Roskilde Cinema minden nap reggeltől késő éjszakáig jobbnál-jobb filmekkel kényeztette a nyugalomra vágyókat. A dán slágerfilmeken kívül (Adam's æbler, Allegro, Gasolin'), sok jó, és néhány B-kategóriás amerikai filmet (Wedding Crashers, Jarhead, Sin City, Kung Fu Hustle, The Hitchiker's Guide To The Galaxy, Mr. and Mrs. Smith stb.)illetve jópár dokumentum illetve koncertfilmet (Faithless: Live At Alexandra Palace, Metal: A Headbanger's Journey, Pearl Jam: Live At The Garden, Rammstein: Live Aus Berlin, Marilyn Manson: Guns, God and Government WT) láthattak a celluloidfüggők.

A már említett agórák, számszerint 13, mind-mind más témáknak adtak otthont. Volt itt szingli – családtervező témájú, történelmi, tudományos, "csend", művészeti, környezetvédelmi fórum, de még graffiti workshop is. Sok felolvasó-est, vitanap, számos improvizatív (The Claustrophobic Cosmonauts) és néhány klasszikus színházi darab is helyet kapott a fesztiválon. De lehetett karaokezni, alsónemű szlogen-versenyre nevezni, cirkuszban bambulni, rengeteg modern művészeti alkotás aktív részese lenni, nem lehetett unatkozni...